2011. április 14., csütörtök

Április, 1. hét

Papírcsónakokat hajtogattunk, majd krumplidúccal díszítettük azt. Közben a csónakázós, hajózós élményeket elevenítettük fel.


Sokat nézegettük a földgömböket. Megkerestük a legnagyobb óceánokat, szigeteket. Álmodoztunk, hogy hová szeretnénk elutazni egy nagy hajóval, vagy egy nagy repülővel.
A legnagyobb földgömbön megkerestük Magyarországot is és próbáltuk behatárolni, vajon hol lehet a mi városunk. Ehhez még a nagyítókat is segítségül vettünk.


A homok-víz asztalon egy nagy hegyet építettünk. Igaz, volt akinek egy vulkánhoz hasonlított. Majd megfigyeltük, az általunk fakasztott forrásból hogyan lesz szerteágazó patak, majd tó. Hogyan lesz hegyből egy sziget. Végül a nyári nyaralás élményeit elevenítettük fel, ahogy a vízzel összekeveredett homokkal játszottunk.


Ismét ellátogattunk a Gerjéhez. Figyeltük a víz tisztaságát, hogy van-e szemét a fűben, útszéleken. Beszélgettünk arról, miért nem szabad szemetelni. Hogyan tudunk vigyázni a föld, a víz, a levegő tisztaságára. Egy kis patakrészben, ahol vízesés is volt, kipróbáltuk, hogyan úsznak a hajtogatott csónakaink. Melyik a leggyorsabb, melyik borult fel, miért borult fel?


Játékidőben a vízparton talált állatokat színeztük.



Névnapost ünnepeltünk:


0 megjegyzés: