2012. január 16., hétfő

VÍZ - JANUÁR HÓNAP

Ünnepek után ismét együtt a csapat! Teli élménnyel és kipihenten jöttek gyerekeink január másodikán óvodába. Alaposan  kibeszélgettük, ki milyen ajándékot kapott és minek örült a legjobban.



Az új év kapcsán és egy naptár segítségével ismerkedünk a napokkal, hónapokkal, évszakkal, évvel, az idő múlásával és a napszakokkal, a különböző tevékenységekkel, amik a napszakokhoz kapcsolódnak.


Hétfőn elmegyek,
kedden visszajövök,
szerdán elmegyek.
csütörtökön visszajövök,
pénteken elmegyek,
szombaton visszajövök.
Vasárnap, vasárnap,
otthon maradok!

Egyik reggel végre esett a hó!
A frissen esett hóból hoztunk is be egy kicsit, hogy közelebbről is szemügyre vehessük a színét, szagát, állagát, egyéb tulajdonságait.











Gombócokat formáltunk belőle, megszámoltuk, megnéztük, melyik a nagyobb, a kisebb, melyikből van több.






Tettünk a radiátorra, a hűtőbe és vártuk, hogy mi történik a hógolyókkal.

Közben a kihűlt kezünket a radiátornál melengettük.


Mivel hóembert nem tudtunk építeni, festettünk vatta pamaccsal és nyomdáztunk dugóval.




Szalai Balázs: Hóember
 
Mikor hó már bőven esett
gondolt egyet három gyerek.
 
Összegyúrtak sok-sok havat,
s hóember lett percek alatt.
 
Kövér, pókhas mint egy basa,
gömbölyödött a nagy hasa.
 
Búbján ócska lyukas kalap,
meg ne süsse fejét a nap.
 
De a kalap bárhogy védte
sűrűn hullt a verítéke.
 
A hóember egyre fogyott
meg sem érte a másnapot.
 
Helyén csak egy tócsa maradt,
no meg az a lyukas kalap.
 
 
Hóember...
 
Hóember, hóember,
hóból van a lába,
répából a szája,
hogyha itt a tél,
senkitől sem fél,
kalapjára, subájára
havat hord a szél.
 
Hóember, hóember,
itt áll az út szélén,
hízik egész télen,
ha meleget ad
a tavaszi nap
ide-oda düledezik
csöpög mint a csap.
 



Rendeztünk hóember rajz szépség versenyt.



Mindenki szavazhatott a hóemberekre és természetesen nyertesek és nyeremények is voltak.





Kis madárkákat színeztünk, festettünk és eleséget is készítettünk nekik.





 
Kőrjátékot játszottunk.

 

 
 

0 megjegyzés: