2010. november 12., péntek

November, 1 - 2.hét


Névnapost ünnepeltünk:



A hetet a tűzzel mint veszélyforrással és a tűzoltók munkájának megismerésével kezdtük. A gyerekek ennek kapcsán közvetlenül tapasztalati úton szereztek ismereteket a tűz veszélyeiről. Elsősorban "otthoni környezetben" megismerték a gyúlékony és kevésbé gyúlékony anyagokat. Meghívott vendégünk Fenesi Viktor törzsőrmester volt a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokságról, aki élményszerű bemutatóval játékos formában hívta fel a figyelmet a gyerekekre és a család többi tagjára leselkedő veszélyekre. Épp ezért választottuk a foglalkozás helyszínéül az óvoda udvarán lévő babaházat.


A gyerekek megfigyelték, hogy a tűzeset bekövetkezte után, hogy tódul ki a füst az ablakon, hogyan kell a szülőket, a felnőtteket azonnal értesíteni ha valami hasonló tapasztalatnak környezetünkben, és melyek azok a viselkedési szabályok, amelyeket kötelező betartani.


Közvetlen tapasztalatokat szereztek arról, hogy lobban el a papír, a szalma, a csutka, a fa, a textília mint éghető anyag és mi történik a kővel, üveggel mint nem éghető anyag.


A foglalkozás során külön élmény volt a gyerekek számára, hogy felpróbálhatták a különböző védőeszközöket: a tűzoltót védő sisakot, a kámzsát, a védőkesztyűt és a tűzoltó egyenruhához tartozó sapka régebbi és új változatát.


A tűzoltó autó hiánya sem jelentett különösebb problémát, mert képekről és CD-ről is megnéztük, ... 


... s a játék során a vízoltó tömlő szerepét egy locsolócső helyettesített, melyet a foglalkozás zárásaként az udvaron található hajó "kigyulladt" árbocának tűzoltásához használtak az alkalmi tűzoltók.


A mellékelt fotókon jól látható, hogy a gyerekek érdeklődve, jó hangulatban, élményekkel megtűzdelve töltötték a délelőttöt ezen a napon az óvodában.


A nap tanulsága:
1. - "Ha találsz egy gyufát, azonnal szólj a felnőttnek, mert ha felveszed, megakarod majd gyújtani ... ha meggyújtottad, meg fog égetni ... ha megégett, fájdalmat okoz, és el fogod dobni ... ha eldobtad, lángra kap az otthonod ... ha lángra kapott az otthonod, meg fog semmisülni."


2. - "Amikor az illatot árasztó dezodort figyelmetlenül használod, akár egy gyertya-lángjából is óriási lángcsóvák csapkodhatnak a magasba lakás tüzet okozva. A balesetek elkerülése érdekében mindig légy óvatos és körültekintő" (Fenesi Viktor törzsőrmester tanmeséje)



A következő napokat is a tűzzel és a tűzoltókkal kapcsolatos dolgokkal töltöttük. Először is a tűzoltós könyveket lapozgatva megfigyeltük, hogy néz ki egy tűzoltóautó.


Alapos átbeszélés után le is rajzoltuk, s közben a következő verset mondogattuk.


Nemes Nagy Ágnes: Piros autó

Piros autó nagyon szalad,
piros autó mint a pipacs,
piros autó ipiapacs,
megláttam a rendszámodat.

Érdekes módszerrel festettük meg a tüzet is. Miután megbeszéltük a tűz, a láng színeit, befestették a gyerekek az egyik tenyerüket, majd tenyérnyomattal készítették el a lángokat. Ezután már csak a fát kellett megfesteni és készen is volt a tábortüzönk.


A lángokat simán csak ecsettel is illusztráltuk ...


... majd egy újabb, tavalyról már ismerős technikával dolgoztunk. A lapot egy cipősdobozba tettük, majd a tűz színeiből festéket csepegtettünk a lapra és a golyóval szétvittük. Érdekes "modern" képek jöttek létre.



A hetet tornával és énekes játékkal fejeztük be.


"Tüzet viszek, nem látjátok,
ha látnátok, oltanátok,
ki ég a ruhátok"

"Ácsorogjunk bácsorogjunk tetőfával tüzet rakjunk,
sej meg is melegedjünk."



Kisvendégek a csoportban:


0 megjegyzés: