2011. március 21., hétfő

Március, 3. hét

Ez a hét nagyon rövid volt. A négy napos otthonlét után először is újra meg kellett szoknunk egymást. Közösen elsétáltunk a Petőfi szoborhoz, verset mondtunk, énekeltünk, meneteltünk, majd elhelyeztük a szobor mellett a virágunkat.


Meglátogattuk a Művelődési házban megrendezett Madárkiállítást is. Nagy érdeklődéssel figyeltük a különböző madárkákat, melyek közül volt amelyiket felismertük, de volt amelyiket nem.



Névnapost köszöntöttünk:

0 megjegyzés: